Egy visszatérő ügyfél története

  Laptopom bekapcsolás után nagyon érdekesen viselkedett. Hangosan kattogott, melegedett, folyamatosan kikapcsolt. Olvastam egy hirdetésben, hogy a Pc Szabónál laptopok szervizelésével is foglalkoznak, így gondoltam felkeresem őket a problémámmal.

Nagyon udvariasan fogadtak, bevizsgálták a gépet, majd hamarosan értesítettek a fejleményekről.

– A melegedést és a nagy zajjal járó működést a ventilátor hibája okozza. Ezt cserével tudjuk javítani. Megrendeljük a megfelelő alkatrészt, beépítjük és már újra használható is lesz laptopja- hangozott a válasz.
– Köszönöm gyorsaságukat, kérném a javítást. – mondtam elégedetten.

Pár nap múlva ismét jött az értesítés, hogy gépemet jól működő állapotban át is vehetem.

Ez 4 hónappal ezelőtti történet.

A gépemen azóta minden jól ment, csendes társ a mindennapokban.

Viszont a vírusirtóm lejárt, erről kaptam is értesítést a programon keresztül.
Nem is volt kérdéses, mit tegyek. Mivel elégedett voltam a Pc Szabó előző munkájával, így természetesen ismét hozzájuk fordultam. Vidéki vagyok, kellemeset a hasznossal összekötve beadtam a gépet a szervizbe, elintéztem az ügyeimet a városban és ez idő alatt el is készült a vírusirtóm újra működik és biztonságos a gépem. Még aznap délelőtt mehettem is a laptopomért, és időt, energiát megspórolva hamar hozzáláthattam a további munkáimhoz.

Számítógépes problémáimmal kapcsolatosan a jövőben is hozzájuk fordulok.

Köszönet érte a Pc Szabónak
Üdvözlettel K. L-né

Facebook
Posted in Kedvenc történeteim.